Egyedül és elrabolva


Otthon egyedül. Becsapva. Nincs megnyugvás számomra. Fájdalom. Kínoz és éget. Ó istnem miért nem érted?
-Miért veszel el mindenkit? Mindig egyedül. Csak a sötét,a fájdalom és én. Csend. csend mindenütt.
Nem moccan semmi. Egy nyikkanást sem hallani. Mintha a sötétség is nagyobb lenne. Fenyegetőbb.
De tudom nincs ott senki.
Újra este. Megint nem látok semmit. Fekszem. Hirtelen zajt hallok.
Valaki van a sötétben. Közelebb jön merészen. Behunyom a szemem,remegek.Érzem lassan össze esek......
Sötétés. Komorabb mint máskor. Körül ölel. Olyan mintha karjaiba ringatna el.

Hideget érzek. Fény. Fény jön egy kis ablakon. Megpihen a földön fekvő alakomon. Felállok és az ablakhoz sétálok.
Torony. Fönt a csillagok. S most csak egy kérdés jár a fejemben :Hol vagyok?
Szemem lehunyom. Megremeg a torony.Valaki felfelé igyekszik.De útját akadályok keresztezik.Őröm kint áll s figyel.
Tekintetét semmi sem kerülheti el.
Fejem lehajtom.Könnyem csorog az arcomon.Még mindíg egyedül vagyok.
Földre ülök a sarokba kúszok,s lassan vésem a kőbe a szavakat,melyeknek örökre nyoma marad:
Ki keres de nem talál ,egy börtönbe fekve talál.Be vagyok zárva e börtönbe.Nincs reményem .Elvagyok veszve örökre.Élve vagyok eltemetve a börtönbe,Börtönőröm senkit sem enged a közelembe.A halál és -e test fogja vagyok.Mely nem engedi hogy szárnyaló lelkem szabad és boldog legyen.